old feeling.

Megcsalt hajnalok, valóságba rángatott álmok.
Táncok az éjben, észreveszed, hogy nem is vagy ébren.
Körülötted táncol a gyertya fénye,
Elveszettnek érzed magad az éjben.
Hited keresed, csak a baj az, hogy nem találod,
Reményből, és vágyakból felépítve vesznek körül az álmok.
Két kis gyertya táncolt az éjben,
De elfogyott a viasz, semmi se tartja őket már ébren.
Kialudt a láng, nincs már aki újra gyújtsa,
Életük lepereg most előttük újra és újra.
Szomorú zenét hallasz a füledben,
Átsírt éjszakák képét látod a szemedben.
Nézz körül, itt egyedül vagy ebben a világban,
Reszketve kiáltod, hogy valaki öleljen át szorosan.
Ezen a világon már nincsenek érzések,
Azt súgják a füledbe, hogy nincs itt már rá szükséged.
Te mégis tudod, hogy ez csak akkor igaz, ha kimutatni féled,
Rájössz, hogy milyen tanulságos is az élet.
Megtanultad, hogy hiába dobálod azt a szót, hogy szeretlek,
Ha szívedben őszintén nem is azt érzed.
Már tudod, hogy akkor csalódsz a legnagyobbat,
Ha hagyod, hogy a felelőtélen szavak a szívedbe hatoljanak.
Úgy érzed, ebben a világban már nem bízhatsz senkiben,
Még élnek a hamis érzések, hazug szavak emlékeidben.

Még emlékszek azért arra, hogy én is voltam boldog, ... ha csak belegondolok, szívem úgy dobog,
Mintha az emlékek újra élnének, de utána már csak azt hallom, hogy lépések,
lépések, melyek utamon tovább vezetnek.
Tudom, hogy fel kell állni, ez segít az utamon tovább menni.
Ki tudja merre visz a sors,
De az ár, ami sodor olyan gyors...
Nincs idő a múltban ragadni, Mert azt kell kihasználni,
Amikor megnyílnak előtted a lehetőségek,
És elkezdenek pörögni körülötted az események.

Sokszor tudom, nehéz erősnek lenni,
És az érzéseimet visszafogni,
De meg kellett tanulnom, hogy ki mondd igazat és ki hazudik,
Éreznem kellett, hogy mikor nem szabad erőltetni,
És milyen az, amikor végképp fel kell adni.

Zavart hűvös éjszakák, álmomban keresem a  támaszt,
Egy hangot várok, s benne egy választ,
Suttogást, ami megtöri a csendet,
Válaszolj! Miért nem fogadok el egy segítő kezet?

Angyalok vesznek engem körül,
Ha a szemükbe nézek, azt látom mindegyikük örül,
Ha velük vagyok szárnyakat bontok,
S a felhők közé velük el szállok.

Néha többet ér egy baráti ölelés,
Egy huncut kézfogás,
Egy mosolygós pillantás,
Mint egy kettesben eltöltött éjszaka, amiben tudod;
Hogy egy álmod válik valóra.
Hiába szerelmes szó, ha azt hiszed itt minden maradandó,
Egyszer minden véget ér,
Egyszer elhalványulnak az érzések,
Előtérbe kerülnek az igazi értékek.

Egraf órán..

Avatart kelett készítenünk, alapból a saját arcunkat kelett megcsinálni... csak elkeveredett a képem, így mást választottam: D

itt a kép:

5öslett*-*

ennyi pápá: D

Sötét volt, már fáztam, Kiszáradtam, de újra akartam

Megfogalmazott kérdések, meg nem kapott válaszok,
A helyzet romlik, az idő száll, még egy kérdés,
Meddig várhatok? Meddig lesz még bennem tartás,
Meddig tűnik el a hajtás, mi évekig jellemzett,
Hova veszett és így a jelen hova vezet,
Meddig tart ki még a szív, mikor a múlt vissza hív,
Mikor a percek visszafelé tűnnek el,
Mikor a bú ünnepel, mikor a szép gondolatok az ember könnyeibe merülnek el.
A helyzet nem túlzottan makulátlan, hisz hónapok teltek el,
Én csak vakon álltam önmagam mellett a félhomályban,
És nem láttam, ki kéne most már szállni,
Én bennmaradtam egy körre, hogy később legyen mit megbánni,
És most szenvedek, nem teszek, alattam a jövő léce rezeg,
Néhány ember rajtam nevet, hogy innen, hogy nem tud felállni,
Sajnálom, ha az emberek csak idáig tudnak látni,
Hibáztatni magamat azt nem fogom, hisz az élet minden perce egy újabb tanító pofon, minden újabb méter, egy újabb mérföldkő,
Minden újabb csalódás egy újabb lépés,
S mikor az ember majd felnő, mitől a fejük fölül eltűnik a ködfelhő,
És megtanul tisztán látni, kevésbé kedvelt szemet szúró féllel is emberien bánni, bár az embertelenség határa mára már határtalan,
Tarts be egy-két szabályt és az életed nem lesz szabálytalan.

The world falls down today.

Sajnálom... már ha valakit érdekel is, hogy írok-e vagy nem, de most nem nagyon megy, hogy írjak.... Igazából le se tudom, és nem is szeretném leírni azt amit csak néhány ember tud most rólam, pillanatnyilag. Eddigi életem legrosszabb szakaszában vagyok, érzem, hogy nem igazán tudnak segíteni azok se, akik a legközelebb állnak hozzám. Önfejű vagyok, és összezavarodott, egyik percben sírok, másikban nevetek... Köszönöm a kitartásotokat, és, hogy elviselitek a bunkóságaimat. (L) szeretlek titeket. Úgyis tudja az, akinek magára kell vennie.

Bízok benne, hogy minden jobb lesz,... ismét visszatér az a hangulat, amikor a csillagok alatt pipáztunk Gicával vagy akárki mással a fűben.... és nem kell hajnali 4kor felkelni, hogy elmenjek iskolába, nem kéne folyamatosan tanulni, és ezek mellett még időt is szorítani a fontos dolgokra. Hiányozik akár egy tökéletes pillanat is. Sok dolgot tettem amit nem kellett volna, és sok olyan dolog történt, ami szörnyen mélyen érintett.
A többiről nem beszélek.



Mára sok is lesz. sziasztok. 

nembírom. nemmegy. végemvan.

Nem tudom kifejezni azt amit most érzek. Képtelen vagyok rá. Talán holnap írok....

IDÉN SENKISE KÍVÁNJON BOLDOG SZÜLINAPOT. köszönöm.

jóéjt. már akinek. mert én ma nem alszok az biztos. :'(