disorder_paradise

2009. december 23., szerda

Hiányérzet

Hiányérzet....
Igazából azt se tudom miről írjak, ami jön azt most leírom.. nem tudom mi lesz a vége, de most jó írni. Mivel rég sikerült frissítenem pár sort így méginkább megpróbálom összefoglalni a gondolataimat.
Kezdeném a hétfői nappal ami kész káosz volt egyszerűen estére teljesen kikészültem...Reggel fél 7 kor kimentem volánhoz, mert vonatok azok nem járnak. A busz az 3/4 órát késett, addig megfagytam a megállóba.. a buszon aztán felhívott Gica, hogy baj van, és szüksége lenne rám,(...) persze azonnal kimentem hozzá Örsre, majd bementünk suliba, ahol karácsonyozás volt. Délután el kellett mennem westendbe a telómat szervizbe adni, Gica elkísért...de ááhh..-.-" de az másfél óra amíg kész lett egy kész katasztrófa volt.
Elegemvan a nyüzsgésből, a karácsonyi zenéből, amit folyamatosan nyomatnak, és nemhogy karácsonyi hangulatom lesz tőle, de még az agyamat is felb*ssza. Az emberek lökdöstek, beszólogattak, "úristen há' hogynézel má ki?" ...-.-"  és szinte mozdulni se lehetett. Na pont ezért nem fogok ennyit járni ilyen helyekre, nekem ez nem hiányzik. Mire letelt a másfél óra és visszamentem, hogy végre tudok zenét is hallgatni a telómon, (ugyanis nem ismerte fel a fülhallgatót)  mert megjavították, kiderült, hogy hát ez nem járt túl nagy sikerrel, és semmise változott rajta, úgyhogy tökfelesleges volt idegeskednem egésznap. na mindegy.
Már csak egy nap van karácsonyig :/ De karácsonyi hangulat sehol. Azthiszem már nem is lesz... de az okát magam se tudom. A hó is elolvadt, mert mért ne, végülis csak szentestéig maradhatott volna...de így még egy okkal kevesebb, hogy igazi hangulatom legyen.
Hmm.. de amikor lehullott*-* pont a városban voltam, és lenyűgöző látvány volt ahogy világítottak az útszélén az oszlopdíszek, óriási hó borította a várost, ha felnéztem az égre a nagy feketeségből apró fehér pontok ütöttek ki, majd az arcomra potyogtak... ilyenkor szeretem a telet.
Persze a közlekedés az telljesen összeomlott-.-" a vonatom 120 percet késett... a buszok léptekben haladtak, így elég nehéz volt hazajútnom:/
...Máskor minden olyan borongós, fagyos, szürke, hideg, idegen. Nem az én világom. Ahelyett, hogy kilépjek, bevonulok a szobámba, beviszek egy bögre forró teát, leülök a sarkamba, ahol egy egész hangulatos kis helyet alakítottam ki, pipázok... vagy zenét hallgatok, és gondolkozok. Legfőképp egyedül vagyok. Sokszor szeretek egyedül lenni. De az egyedüllét meg a magány között van egy nagy különbség....Megint hiányom van. De mivel előző bejegyzésemben pontosabban kifejtettem mi...ki hiányzik, még egyszer nem fogom leírni...Annyit mondok, meg szeretném már meg találni őt, és tudni, hogy az enyém, senki másé, és végre boldog lehetnék.

Pár nap múlva szilveszter is lesz, de erről se tudok még sokat írni, ugyanis még semmi ötletem kivel és hol fogom tölteni. Viszont 29.-én elvileg megyünk egy nagy buliba Gicával, ahova ő hivatalos, és felajánlotta, hogy magával visz; ) tökjó lesz ha összejön, de kéne még ár ember, remélem Renit is engedik(L)


hööööhö.ezek  ma készültek.

________________________________
összegyüjtöttem pár szót, amik illenek rám...:

|hiány.magány.álmok.változtatás.barátok.
önfejűség.egyediség.
CSEND.önzőség.fájdalom.félelem.-boldogság-hazugság.várakozás.
remény.ábránd.művészet|

egyelőre ennyi pápá.

2009. december 13., vasárnap

Talán érdekes lehet.

Hetek óta, csak törölgetem a piszkozataimat, bármit is írok nem tetszik Nem merem, nem tudom leírni, azt amit igazán szeretnék, azt amit most érzek. De most jólesik leírni, ...ha most belegondolok abba, hogy mit érzek mostanában, milyen gondolatok, hangulatok kavarognak bennem.. annyira érthetetlen minden. Telljesen összezavarodtam. Megjött a tél és hideg van, még a megszokottnál is jobban elveszi a kedvemet, hogy az utcára lépjek. Aztán már csak 1 hét van, meg az utána lévő hétfő, amikor csak ajándékozunk, meg ilyesmi. Még mindig nem találtam ki kinek mit adhatnék. Valami olyasmit szeretnék, ami az illetőre illik, és ha ránéz én jútok az eszébe. Na mindegy, majd körül kell még nézzek.

Elég csak kinéznem az ablakon, hogy rossz kedvem legyen. Minden olyan kopár, nincs egy szál levél se a fákon, minden fekete fehér. Színtelen. Hangtalan és Füstszagú. Kilépek, és még jobban egyedül érzem magam. Ez az a táj, a hangulat ami nagyon nem az én világom. Nekem szükségem van a színekre, a melegre, főleg a szerelemre. Folyton csak rágódok, gondolokozok, és nem bírok tovább lépni  a múlton. Én csak azt az egyet szeretném, ha minden olyan lenne mint rég, és újra augusztusban lennék, és újra megismerhetnék olyan embereket mint akkor, főleg egyvalakit. Akit azóta nem tudtam elfelejteni.Vajon ő még gondol rám? Ha eszébe jutok mosolyog, vagy inkább elkergeti a gondolatot? Miért kell mindennek vége legyen, hiszen annyira nem akartam, és sose éreztem, hogy valakiért a világon mindent megtennék, és a nap 24 órájában csak rá gondolok, és senkise volt azóta annyira tökéletes mint Ő. De nem volt alkalmam igazán megismerni őt. Talán jobb is. Úgy mégjobban fájt volna. és talán ennek így kellett történnie, talán nem kellett volna belekezdeni, ha tudtuk, hogy ez úgyse valósulhat meg igazán. Inkább csak egy közös álom volt. Ami soha de soha nem valósulhat már meg. Marad egy álom, egy szomorú gondolat. egy emlék. Azóta nem kellett senkise. Nem kellett más... mégis úgy döntöttem újra merek szeretni, és talán újra szerelmes leszek.De csak egy  meggondolatlan cselekvés volt, és csalódnom kellett. Sajnos nem olyan vége lett, mint amilyet szerettem volna, de már teljesen mindegy,  ez már így fog maradni, ha elmegyünk egymás mellett már csak ismeretlenek vagyunk. Mindig is azok voltunk. Ígyhát nem sok változott. Úgyhogy a szünetet is "egyedül" kell töltenem... Remélem az új év új szerelmet is hoz magával... és végre tényleg megtalálhatom azt akit igazán szerethetek, és ő is engem. 
Amúgy nem tudom, hol fogok még szilveszterezni, de egy óriási buliba szeretnénk menni Gicával, szóval ha valaki tud egy jó bulit akkor szóljon^^


Amúgy a hétvégém nagyon jól telt^^ Pénteken átjött Reni, és nagyon nagyon jóóvolt*-----* annyit szakadtama röhögéstől, hogy már izomlázam van XD A legnagyobb azvolt, amikor a villamoson mellénk állt egy nő, és ránknézett, és elkezdi, hogy: "Egysek azthiszik, hogy nem veszem észre ha követnek" hátigen>< kitört belőlünk a röhögés, amellett viszont nagyonis sajnálatra méltó, hogyha valakinek ilyen fokú üldözési mániája van:/ nekünk meg nem tűnt fel, hogy vajon mióta jöhettünk együtt, de engem elég egyszerű lehetett megjegyezni a hajam miatt: D  Emelett rengeteget röhögtünk még, és egész hajali 2-ig pipáztunk este*-* ahww annyira jóvolt^^
Szombaton meg hazament Reni, én meg visszakísértem őt keletibe, ahol találkoztunk Gicával, és utána ő jött át hozzám, és este befestettük neki Cintivel a haját, uhh hát eszméletlen jó lett*-*
De nekem estére nagyon megfájdult a fejem, úgyhogy korábban lefeküdtünk, na mindegy. szóval nagyon jól telt ez a hétvége, a gáz az, hogy holnap magyar dogát írok, amiből ígyis bukok, ugyanis a tanárnő utál engem, és midnenért egyest ad:/ hmm.. szerintem mára ennyi elég is lesz. Igyekszek mostantól többet írni,  vagy ha lesz időm.
pápá: )